|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 59 találat | lapozás: 1-30 | 31-59 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ruha István 2005. október 18.Az egy éve elhunyt világhírű hegedűművész, Ruha István tiszteletére Antonio Vivaldi Négy évszak című művét vezényelte október 16-án, vasárnap Nagykárolyban Fátyol Rudolf, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója. A 28. Szatmári Zenei Napok egyik kiemelkedő eseményének számító koncerttel a főszervező a város neves szülöttjének – egyben nagybátyjának – állított emléket. Fátyol elmondta: az idei külföldi turnék után szívesen játszik idehaza a filharmónia. /Konglovits Éva: Ruha emlékezete Szatmárnémetiben. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./2006. május 24.Kevesen tudják, hogy egy kis, de lelkes csapat már 21 éve kamarazene- hangversenyeket szervez több-kevesebb rendszerességgel, és az utóbbi években már évi 8-9 színvonalas koncerttel örvendezteti meg Segesváron a zenebarátokat. A székelykeresztúri kötődésű, kolozsvári hegedűművész, Márkos Albert és Buzás Pál zongoraművész elhatározták, hogy rendszeres hangversenyeket szerveznek a székelyföldi kisvárosban. Farkas Miklós megkérte őket, hogy lépjenek fel Segesváron is, ami 1985 őszétől megtörtént. Ugyancsak felejthetetlenek maradnak Ruha István hegedűművész szereplései és a hegedű-orgona koncertek, amikor Botár Katalinnal lépett a közönség elé. 2000-ben minőségi változás állt be a szervezésben, a polgármesteri hivatal támogatásával a Városháza dísztermében tarthatják meg koncertjeiket. Egy évadban legalább nyolc hangversenyre kerül sor. 2004-ben a segesvári Gaudeamus Alapítvány vette át a hangversenyek szervezésének feladatát. /Farkas Miklós: Kamarazene-hangversenyek Segesváron. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./2006. augusztus 21.Könyvvásár, gyermekprogramok, népzenei előadások, képzőművészeti és fotókiállítások garmadája fogadta az elmúlt hét végén mindazokat, akik a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokra látogattak. Augusztus 18-án a Szent István Kör jubileumi emlékülését tartották, este a Dinu Lipatti Filharmónia termében Varga Attila országgyűlési képviselő, az Identitas Alapítvány elnöke hivatalosan is megnyitotta a „magyarok közös ünnepét”. Másnap íjászbemutató és a papírhajtogatás művészeteként ismert origami csalogatta a gyermekeket a székesegyház előtti térre. A Mare Temporis – Történelmi Hagyományokért Alapítvány tagjai reneszánsz tánc- és ruhabemutatóval nyűgözték le a közönséget. Őket a páncélos lovagok követték a színpadon. A Partiumi Magyar Napok rendezvényei egy időben több helyszínen is zajlottak: a Nyári Színházban a debreceni Csokonai Színház Operettgáláját élvezték a műfaj kedvelői, a főtéri nagyszínpadon felnőtt- és gyermektánccsoportok ropták, majd fúvószenekar és mazsorettek következtek. Augusztus 20-án a Székesegyházban celebrált ünnepi szentmise záróakkordjaként Szent István szobrát is megkoszorúzták. A Szatmári Polgári Találkozó helyszíne idén is a Kossuth-kert volt, ahol egész napos gyermekprogramokkal, sakkversennyel, magyar nép- és könnyűzenével várták a látogatókat. – Valószínűleg idén is mintegy 25 ezren voltak a Partiumi Magyar Napokon – összegzett Kovács Jácint, az egyik főszervező. A háromnapos ünneplés Ruha István-emlékkoncerttel, valamint a Bergendy együttes szabadtéri bulijával zárult. /Varga Blanka Ildikó: Ezreket vonzott a régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./ Augusztus 19-én a Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben, az Art Caffé kávézóban Végh Béla főiskolai adjunktus dr. Czira Árpád: Menekülés a szibériai fogságból, 1914–1916 könyvét mutatta be Szatmárnémeti régi főterén az egész napos rendezvények közül nem hiányozhatott a partiumi mesterségek utcája sem. Megjelentek a magyarországi és a helyi magyar sajtó képviselői is, a Szatmári Magyar Hírlap, a Szatmári Friss Újság, az Új Magyar Szó és a Duna TV. Látható volt az EKE természetfotó–kiállítása, továbbá a Szatmári Alkotóház képzőművészeti kiállítása, Fazekas József Tamás fotóművész kiállítása és Az erdélyi szászok című viselet– és fényképkiállítása a Szatmár Megyei Múzeumban, illetve a Művészeti Múzeumban. /Szappanos Andrea: Könyvbemutató, kiállítások, gyermekprogramok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./2008. szeptember 23.Közel száz olyan személy neve szerepel már a Szatmárnémeti Coposu sétányon elhelyezett köveken, akik Szatmár megye kultúráját és művészetét felvirágoztatták. A megye hagyományait ápolni kell, ugyanakkor nem szabad elfeledni azoknak a nevét sem, akik itt születtek és alkotásaikkal, tudásukkal világhírre tettek szert – mondta a plakettek leleplezésén tartott ünnepi beszédében Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Az „emlék–tér” kövein többek között szerepel Szatmár megye szülötte, dr. Scheffler János vértanú püspök, dr. Lükő Béla sebészorvos, Károli Gáspár bibliafordító, Ady Endre költő, Kaffka Margit írónő, Gellért Sándor költő, műfordító, Dsida Jenő költő, Páskándi Géza költő, drámaíró, Ruha István hegedűművész. /Gugulya–Hégető Lóránd: Újabb emlékplakettek a főtéren. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 23./2008. szeptember 25.Szatmárnémetiben szeptember 26-a és október 23-a között lesznek idei Szatmári Zenei Napok. Idén is várnak érdeklődőket a szomszédos magyarországi településekről. Fátyol Rudolf, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója elmondta, a szatmári közönség mindig hatalmas érdeklődést mutat a rendezvény iránt. Szeptember 28-án Ruha István nagykárolyi hegedűművészre emlékeznek. A fesztivál történetében másodszor rendezik meg a Ruha István nevét viselő nemzetközi tehetségkutató versenyt. /Végh Balázs: Őszi harmóniák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./2008. október 29.A nagykárolyi színház bejáratánál egy névsort helyeznek el október 30-án, az elhunyt helyi kultúremberek listáját, hogy emlékezzenek rájuk. Sróth Ödön költő fog megemlékező beszédet mondani. Nagykárolyban a listán szerepelnek többek között: Bács József kórusvezető, Benedek Zoltán tanár, kutató, közíró, Birtalan Imre író, Bogáti Sándor festő, Fényi István költő, Jávor Béla író, Kaffka Margit író, költő, Károly S. Mihály író, Kricsfalussy József festő, képzőművész, Nagy László író, kutató, Pakocs Károly pap, költő, Páll Ferenc történész, Ruha István hegedűművész, érdemes művész, Nagykároly díszpolgára, Vitek Aranka zenész, zeneoktató, Vitek Károly zeneszerző, kórusvezető. Szerepelnek továbbá a művelődési ház egykori alkalmazottai, köztük Boldur Emil igazgató, Boros Lajos szaxofonos, a Castelanii zenekar vezetője, Czumbil István szólóénekes, Karácsonyi Péter Pro Urbe-díjas, a Castelanii zenekar alapítója, Keiser Melinda táncos és Marian Ferenc koreográfus. /Gyertyagyújtás a színháznál. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./2009. március 17.Németi János régész a nagykárolyi cigányság történetét ismertette nemrégiben a nagykárolyi múzeum Helytörténet mindenkinek című előadás-sorozata keretében. A történelem több nagykárolyi származású zenészdinasztiát is számon tart. „Ezek a családok olyan világhírű muzsikusokat adtak a zenetörténetnek, mint például Ruha István és Fátyol Rudolf hegedűművészek” – tette hozzá Németi. Németi szerint manapság azért beszélnek mindenütt cigányproblémáról és megélhetési bűnözésről, mert a roma lakosságot megfosztották eredeti életformájától. A kosárfonáshoz, gyékényszövéshez is jól értettek a nagykárolyi cigányok, de ezeket a termékeket ma már nincs kinek eladniuk. A több mint egy éve útjára indított Helytörténet mindenkinek című sorozatról Hágó Attila Nándor régész, a városi múzeum helytörténésze, az előadások ötletgazdája elmondta: „Célunk, hogy minél több, lehetőleg helyi szakember ismertesse meg a városlakókkal Nagykároly és vidéke nevezetességeit.” /Végh Balázs: Helytörténeti előadás Nagykárolyban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./2009. június 9.Az utcanevek magyarosítását szeretné elérni a szatmárnémeti önkormányzat RMDSZ-es frakciója, az erre vonatkozó határozattervezetet a következő rendes tanácsülésen tűznék napirendre. A magyar utca- és intézménynevek tekintetében a partiumi megyeszékhelyen 2003 óta pozitív elmozdulás tapasztalható. Az utóbbi években a városi tanács a Bethlen Gábor tér, Kossuth-kert, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Gellért Sándor, Teleki Blanka, Csipler Sándor és Mese utca, Ruha István-átjáró, Ács Alajos Stúdióterem, Gyurkán György Sportterem elnevezéseket hagyta jóvá. Emellett 2004-ben a középületekre is magyar feliratok kerültek. A közeljövőben benyújtandó határozattervezet szerint minden olyan utcanevet lefordítanának magyarra is, amely a nyelv szabályai szerint lefordítható. „A személynevek, valamint a Kárpátokon túli helységnevek kivételével szinte minden utcanévnek van magyar megfelelője is a városban. A Strada Basmelor elnevezés alá már felkerült a Mesék utcája felirat, ennek példájára más, hasonló utcanév is lefordítható. /Végh Balázs: Szatmárnémeti: Lefordítanák az utcaneveket. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./2009. augusztus 24.Augusztus 22-23-án a hagyományos városnapokkal zárult Nagykárolyban a nyári rendezvények sora. Minden egyes napon akadt látnivaló – voltak rock-, valamint dzsesszkoncertek, kiállításmegnyitók, felléptek helyi táncegyüttesek, voltak színielőadások is. Kiállítás nyílt a második mezőfényi alkotótábor résztvevőinek munkáiból, utána pedig „Emlékek az Aranykorból“ címmel nyílt tárlat a Nagykárolyi Művelődési Ház szervezésében. Megkoszorúzták Ruha István sírhelyét a református temetőben. A folkszínpadon román, másnap pedig magyar népi együttesek előadásait tekinthették meg az érdeklődők, majd a Szatmárnémeti Északi Színház művészei mulattatták a közönséget. /Városnapok Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 24./2009. október 20.Az öt éve elhunyt világhírű hegedűművész, Ruha István emlékkoncertjén a kolozsvári gyökerekkel rendelkező Ágoston András lépett fel. A legendás hírű művész egykori tanítványa Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét adta elő. /Csákány Csilla: Fesztivál – Ruha István hegedűművészre emlékezett a Zenei Ősz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2009. november 14.Négynapos fesztivállal és tudományos ülésszakkal emlékezik Ruha István hegedűművészre a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia közössége, volt tanítványai és tisztelői. November 14-én tudományos konferencia nyitja a rendezvényt. Előadást tart többek között Angi István zeneakadémiai professzor, Visnyai Csaba nagykárolyi zenetanár és Bányainé Line Ildikó, a Budapesti Rádió zenekarának hangversenymestere. A következő napokon koncertekkel áldoznak Ruha István hegedűművész emlékének. /Nagy-Hintós Diana: Ruha István hegedűművészre emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2009. november 21.Az öt évvel ezelőtt elhunyt Ruha István világhírű hegedűművészre emlékezett Kolozsvár zeneszerető közönsége, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, a Transilvania Filharmónia, valamint volt növendékei, tisztelői november 14-e és 17-e között. November 14-én ülésszakon elevenítették fel Ruha István életét, pályafutását, egyedülálló művészetének néhány sajátosságát, majd négy koncerttel adóztak emlékének. /Nagy-Hintós Diana: Fesztivál – Négynapos fesztivált rendeztek Ruha István hegedűművész emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2011. szeptember 27.Szatmári Zenei NapokSzeptember 29 és október 27 között rendezik meg a XXXIV. Szatmári Zenei Napokat. A rendezvényről Fátyol Rudolf hegedüművészt, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatóját kérdeztük. — Nagy öröm számunkra, hogy az idén is megtudjuk szervezni a Szatmári Zenei Napokat — tájékoztat Fátyol Rudolf. — Kevés pénzből egy olyan koncertsorozatot hozununk létre, melyben mindenki megtalálja azt a műfajt, amit a szívéhez közelebb érez. Lesznek szimfónikus és vokálszimfónikus hangversenyek, szóló– és kamara–estek, visszatérő hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével. Ilyen az osztrák Rudolf Leopold gordonkaművész, az izráeli Yaron Hasson gitárművész, meghívtuk az Enescu–fesztivál sikerel műsorait, például azt a zenés–verses előadást, melyben közreműködik Victor Rebenciuc színművész és a Manoleanu házaspár. Liszt Ferenc év lévén lesz három Liszt–est: a Csendes–házaspár, valamint Hámori Máté és Duffek Mihály közreműködésével. Ruha–emlékverseny — A Szatmári Zenei Napok keretében rendezik meg a Ruha István Nemzetközi Hegedű Versenyt — folytatja Fátyol. — Halála előtt két alkalommal azt követően most harmadik alkalommal rendezzük meg a versenyt, melynek az a különlegessége, hogy a mester most lenne nyolcvan éves. Tizenkilenc versenyző nevezett be Oroszországból, Moldova Köztársaságból, Magyarországról, Németországból, Ausztriából és Romániából. A verseny nyílvános lesz. A zenei napok keretén belül lesz két emlékkoncert a Consonantia kamarazenekar előadásában, az egyik Nagykárolyban, a másik Avasfelsőfaluban, és lesz egy kerekasztal-beszélgetés az Északi Színház studiótermében, neves hegedűművészek és zenetanárok részvételével. Nyitókoncert Csütörtökön 18.30 órakor, a filharmónia koncerttermében lesz a rendezvény nyitóhangversenye. Vezényel: Tiziano Duca osztrák karmester, szólisták: Fátyol Rudolf hegedüművész és Rudolf Leopold osztrák gordonkaművész. Rudolf Leopold A sokoldalú zenész, Rudolf Leopold nem csak mint híres oszták gordonkaművész közismert, hanem mint zongorista, karmester és zeneszerző is. Bécsben született és tanulmányait is itt folytatta a Zeneakadémián Richard Krotschak és Tobias Kühne gordonkaművészek irányítása alatt. Mellette zeneszerzés és zongora szakon tanult. Évekig volt tagja a Franz Schubert Kvartettnek és a Haffner Triónak, amelyekkel több európai, ázsiai, ausztráliai és amerikai turnén vett részt. Szólistaként rendszeresen fellépett, többek között Nicolaus Harnoncurt vezénylete alatt is. 1981-ben alakította a Wiener Streichsextettet, mellyel az EMI készített több CD felvételt. Számukra több átiratot írt, pl. Richard Strauss “Metamorphosen” streichsextettre és nagybőgőre, melyet a Boosey & Hawkes cég adott ki kottán, és az EMI rögzítette CD-re. Rudolf Leopold 1983-1990 között a Zeneakadémián Bécsben mint kamarazene-tanár oktatott. Jelenleg Grazban, a Zeneakadémián gordonka professzor. erdon.ro 2012. november 30.A virtuóz hegedűművészRuha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott. A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva. Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre. Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb. A hegedűművészet virtuóza Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki. A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját. A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet. A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt. Ruha István a hegedű szolgálatában „Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”. A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál. A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira. Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól. A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert. A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva. A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk. Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében „ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja. A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”. Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be. A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot. A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön. Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt. A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2013. november 1.„Soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész”Bemutatták a Ruha Istvánról szóló kötetet Ruha István kétségtelenül az egyik legizgalmasabb életregény a háborút követő évtizedekben, és olyan mértékben határozza meg a kolozsvári, romániai, közép-európai, európai zenei életet, hogy nekünk erkölcsi kötelességünk eme hagyatékkal törődni – foglalta össze videóüzenetben a hegedűművész jelentőségét Selmeczi György zeneszerző a Mirela Capătă Ruha István, élet a hegedű csillagjegyében című könyv magyar változatának bemutatóján a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén szervezett eseményen, szerdán délután. – Becsüljük meg ezt a könyvet, és ne gondoljuk azt, hogy ezzel le van tudva az ő utólagos recepciója, elismertetése a művészeti közgondolkodásban. Dolgoznunk kell ezen még, elő kellene kerülnie az összes felvételének, közkézen kellene forognia a sok gyönyörű felvételnek, ami maradt utána – tette hozzá. – Igaz, hogy napjainkban élmény- és információáradatban élünk, ám most mégis arra összpontosítanék, hogy milyen élményt jelentett számomra a könyv lefordítása. Lokálpatriótaként főleg Ruha kolozsvári éveihez és az itteni zenei élethez kötődő események felelevenítése töltött el örömmel. A maitól sokban különböző világba csöppentem, és a könyvből én is erőt merítettem – vallotta a kötet fordítója, Nagy-Hintós Diana. – A könyvet fordítgatva rájöttem, hogy mennyire igazságtalanul méltatlankodunk most mindenért, hiszen akkoriban, a háborút követő nincstelenségben a legapróbb dolgoknak is örültek az emberek. Szörnyen nehéz élete lehetett akkor a Ruha István korú, szegény fiataloknak, akiknek 16 évesen még egy hosszú nadrágra sem futotta. Ennek ellenére lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Ruha úgy került be a zenekonzervatóriumba, hogy még csak le sem érettségizett, csak kilenc osztályt végzett, de ez nem jelentett akkor problémát. Másfajta nehézségek voltak annak idején, de a fiatalságot ez nem rettentette el a kemény munkától – mesélte a fordító. – Ráhangolódásként Ruha István fellépéseiről készült felvételeket hallgattam, így még inkább azonosulni tudtam az általa képviselt értékkel. Korának meghatározó egyénisége volt, számtalan koncerten lépett fel, és mindent le tudott játszani hegedűn. Olyan nemzetközi versenyeken nyert, amelyre nem sok példa akad az őt követők sorában. Az oroszok mindig taroltak ezeken a versenyeken, mert az orosz zeneiskola világhírű volt, de neki mégis sikerült három ilyen versenyen kitűnően szerepelnie – fogalmazott. – Nemcsak a szegény sorsú, tehetséges fiatalt mutatja be a könyv, de láthatjuk a nehéz körülmények között élő családapát is, aki egy konyhában él feleségével és két gyermekével, miközben a fürdőszobában gyakorolva készül a nemzetközi versenyekre. Csak a világhírű orosz hegedűs, David Ojsztrah közbenjárására kap rendes lakást a család, aki kolozsvári koncertje alkalmával meglátogatta Ruhát és látta sanyarú életkörülményeit – sorolta Ruha pályafutásának nehézségeit Nagy-Hintós Diana. Adrian Pop zeneakadémiai oktató, Mirela Capătă doktori dolgozatának irányítója hangsúlyozta: Ruha István özvegye jelentősen segítette doktorandusza munkáját azzal, hogy a nyilvánosság számára ismeretlen kordokumentumokat bocsátott a rendelkezésére. Így olyan értékes kutatási anyag birtokába jutott, amely feldolgozás hiányában elveszett volna az utókor számára. – Adriancának becézett annak idején Ruha István, mikor mindketten a filharmóniában dolgoztunk, és mindig büszke voltam olyankor, ha kikérte a véleményemet valamiről – idézte fel emlékeit, majd töredelmesen beismerte, soha nem írta meg azt a hegedűversenyt, amire Ruha felkérte, de ha valaha sor kerül rá, akkor mindenképpen a hegedűművésznek ajánlja majd. Gavril Ţărmurenak, a besztercei Charmides Kiadó igazgatójának is volt szerencséje ismerni Ruha Istvánt, akit a 20. század egyik legkiemelkedőbb művészének tart. – Az általam alapított, komolyzenei koncerteket szervező alapítvány révén ismerkedtem meg a hegedűművésszel, aki számos alkalommal fellépett rendezvényeinken. Szerénysége, szakmai alázata, embersége volt közvetlenségének titka, soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész – beszélt a zenész rendkívüliségéről a kiadó vezetője. Mirela Capătă, a könyv szerzője elsősorban vezetőtanárának köszönte meg, hogy tudományos dolgozatát sikerült írói szintre fejlesztenie. – Idegen világ volt számomra ez a munka, hiszen eddig a hegedűjátékommal fejeztem ki magam – jegyezte meg. – A hegedűművészet kiemelkedő alakjának életét és művészetét is bemutatja ez a könyv, ami azért nagyon fontos számomra, mert a kiváló művésztől, tanártól számos szakmai tanácsot kaptam, amelyek sokban segítették későbbi pályafutásomat – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar nyelvű könyv szükségessége nyilvánvaló volt, és külön örül annak, hogy ilyen családias, meleg légkörben mutathatták be a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén, a Valovits-portrék hangulatos világában. Szabadság (Kolozsvár) 2014. február 13.Funar szelleme lengi be KolozsvártKós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek. A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar. Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek. Rossz beidegződések, régi frusztrációk „A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos. Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond. A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen. Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma. Ellenállnak a lakók A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos. Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított. Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet. Táblára váró híres kolozsvári magyarok Abodi Nagy Béla festő (1918–2012) Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659) Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002) Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950) Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897) Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579) Harag György rendező (1925–1985) Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945) Karácsony Benő író (1888–1944) Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931) Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876) Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702) Pákey Lajos építész (1853–1921) Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007) Ruha István hegedűművész (1931–2004) Senkálszky Endre színész (1914–2014) Szabó Dezső író (1879–1945) Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634) Székely Bertalan festő (1835–1910) Szolnay Sándor festő (1893–1950) Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. szeptember 29.Tíz éve hunyt el Ruha István hegedűművész (1931–2004)Erdély legendás hírű hegedűművésze, Ruha István tíz éve hunyt el, 2004. szeptember 28-án. A nagykárolyi születésű hegedűművész a második világháború után a piarista papok támogatásával, fiatalon került Kolozsvárra hegedűt tanulni id. Balogh Ferenctől, a kor és a város egyik legismertebb hegedűtanárától. Pályája aztán gyorsan ívelt felfele: három nemzetközi versenyen nyert dobogós helyezést. Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 2.Októberi pezsgés – ősszel is bővelkedik kultúrában KolozsvárHogy mindenki megtalálja a legkedvesebbet: zene, film, irodalom, bábszínház Kulturális vonatkozásban különösen gazdag időszak elé néz Kolozsvár, a komolyzene-, az irodalom- és a filmrajongók mellett a bábszínház világa iránt érdeklődők is találnak maguknak tartalmas, érdekes programokat a következő hetekben. Ma délután 5 órakor, a Sárga Csikó Díj ünnepélyes átadásával kezdődik a 14. Filmtettfeszt, majd a Ruha István emlékének szentelt koncerttel startol holnap a XLVIII. Kolozsvári Zenei Ősz programja. Október 7-e és 12-e között zajlik a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek nulladik napján, hétfőn délelőtt 11 órakor a BBTE díszdoktori kitüntetését veszi át António Lobo Antunes portugál író. A könyves seregszemle zárásaként már bábszínházi rendezvényeket is tartanak, majd október 13-án indul a XIII. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja. Számos külföldi és hazai vendéget várnak a különböző eseményekre, és valamennyi korosztály figyelmére számítanak. Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 2.Pénteken startol a Zenei ŐszA tíz éve elhunyt világhírű hegedűművész, Ruha István emlékének szentelik a XLVIII. Kolozsvári Zenei Ősz nyitó koncertjét: október 3-án, pénteken este fél 8 órától Johannes Brahms D-dúr hegedűversenyét és Gustav Mahler Ötödik szimfóniáját adja elő a Transilvania Filharmónia zenekara, vezényel Stefan Geiger (Németország), közreműködik Cristina Anghelescu (hegedű). Ez az egyik olyan eseménye a háromhetes komolyzenei rendezvénysorozatnak, amelyre külön is kitért Marius Tabacu, a filharmónia igazgatója tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, Románia leghosszabb életű fesztiválja – amely ugyanakkor európai viszonylatban is kiemelkedő rangra tett szert az elmúlt közel ötven évben – ezúttal is tartalmas programmal várja az érdeklődőket. Szabadság (Kolozsvár) 2015. január 30.Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezeteA Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban. Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van. Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal. Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban. Antal Erika maszol.ro 2015. április 1.Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművészEgyüttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság. A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt. A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították. Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt. A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa. "A romániai elit" tagja A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották. Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként. 2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is. 2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert. Cs. P. T. maszol.ro 2015. április 1.Fátyol: nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot„Nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot a Securitátéval” – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Fátyol Rudolf. A neves szatmárnémeti hegedűművészt azért kerestük meg, mert kedden közzétett ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen megállapította: a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. „Azt hittem ezt az ügyet már mindnyájan elfelejtettük. Különben is a táblabíróság pár éve nekem adott igazat. Vagyis elismerte, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték az állítólagos besúgói múltamra, és nem írtam alá semmi” – nyilatkozta Fátyol, utalva a táblabíróság 2013-as ítéletére, amely érvénytelenítette a besúgói múltját megállapító CNSAS-határozatot. A hegedűművészt azt nem tagadta, hogy a Securitate megpróbálta őt beszervezni. „Ez 1981-ben történt, amikor Ruha István fia Nyugaton maradt. Akkor engem is elővettek, hogy tudtam róla, de akár ma is bizonyítani tudom, hogy én azokban a napokban kórházban feküdtem, ráadásul nem is Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban” – magyarázta. Fátyol felidézte: egy ideig sem Ruha István, sem ő nem kapott útlevelet. „Megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk, de aztán elmúlt. Talán nemzetközi sikerünk és elismertségünk is közrejátszott, hogy leszálltak rólunk” – fogalmazott a hegedűművész. Hozzátette, nem tudja, hogy most kinek állt érdekében az ügy felpörgetése. „Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy mindenkinek vannak idézőjelbe vett jóakarói. Lám, nekem is vannak” – jelentette ki. Sike Lajos maszol.ro 2015. július 15.3400 lejt sikerült összemuzsikálni a kórház javáraMozgásképtelenségéből felgyógyult édesanyjával együtt mondott köszönetet a székelyudvarhelyi kórháznak Ritner Róbert, a Kairói Operaház koncertmestere kedd este, jótékonysági koncertje révén. Az elismert zenész a városháza Szent István Termében másodmagával idézte meg mestere, Ruha István emlékét. Az egykori mesterre utalva Ruha István nyomában címmel tartottak jótékonysági komolyzenei koncertet kedden este a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében. A Székelyföldi Filharmónia és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által megszervezett, telt házas rendezvényen Ritner Róbert gyergyószéki származású, jelenleg Egyiptomban élő hegedű- és Székely László zongoraművész a hegedűirodalom klasszikus darabjaival (többek közt Bach, Caccini, Chausson, Bartók műveivel) örvendeztette meg a közönséget. A hegedűművész ily módon, zenével és adománygyűjtéssel fejezte ki köszönetét a helyi kórháznak, amelynek alkalmazottai (kiemelten dr. Pelok Benedek, az ideggyógyászati osztály vezetője, valamint dr. Zima Zoltán neurológus, továbbá gyógytornászok és más áldozatkész egészségügyi dolgozók) jóvoltából mozgásképtelen édesanyja újra lábra állhatott több, más városban elvégzett sikertelen orvosi beavatkozás után. A rendezvény kiemelt célja volt az adománygyűjtés az egészségügyi intézmény javára. A koncerten a kórház számos dolgozója jelen volt. Ritner Róbert és felgyógyult, a koncerten is serénykedő édesanyja szóban is köszönetet mondott az orvosoknak, a teljes csapatnak. A rendezvény fővédnöke, Bunta Levente polgármester nem jelent meg, üzenetét Jakab Áron Csaba városi tanácsos tolmácsolta. A részvevők adományai révén 3400 lejt sikerült összegyűjteni, ezzel az összeggel a hegedűművész az ideggyógyászati osztályon zajló fejlesztésekhez kívánt hozzájárulni. Az adományt már kedd este átadták a kórház vezetőségének. Mint Lukács Antal, az intézmény igazgatója elmondta, nagyra értékelik a gesztust, hogy a hegedűművész minőségi zenével és adománygyűjtéssel köszönte meg a kórház csapatának munkáját. A felajánlott összeget az ideggyógyászaton idén és jövőre lezajló, átfogó korszerűsítési munkálatokba fektetik. Bálint Kinga Katalin Székelyhon.ro 2015. december 9.Mérlegen a 25 esztendőCsütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket. December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját. Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is. A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el. Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé. Mérlegen a 25 esztendő Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében I. Restitutio in integrum A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz. A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban: - Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület - Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület - Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület - Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület. A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet. II. Utcák, terek magyar elnevezései A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán. 2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.) Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is. Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben. III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban. 2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál. Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők. Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár. IV. Emlékjelhagyások 1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel. Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok: - Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette) - Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte) - Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte) - Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta) - Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert) - Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt) - Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka - Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka) - Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert) - Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet) - II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel) - Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert) - Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.) A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve: - Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása) - Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása) - Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása) - Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása) A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri. V. Közösségmegtartó és építő rendezvények 1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére. A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk. Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor. Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért. szatmar.ro 2016. április 20.Könyvbemutató és beszélgetésAz Art Cafféban mutatják be Elek György, Aki nekem virágot álmodott című könyvét. Az RMDSZ szatmárnémeti nőszervezetének szervezésében április 21-én, csütörtökön 17 órától, az ArtCafféban ( Szatmárnémeti, Ruha István-sétány, a Dinu Lipatti Filharmóniával szemben) kerül sor Elek György szatmárnémeti publicista, Aki nekem virágot álmodott című kötetének bemutatójára és az azt követő, Álmok, vágyak, érzelmek, párkapcsolatok című beszélgetésre. A program szerint a rendezvényt megnyitja és moderálja Poszet Kinga, az RMDSZ szatmárnémeti nőszervezetének elnöke. Az Aki nekem virágot álmodott című kötetet Tóth Klára pszichológus fogja bemutatni, a kötetből részleteket olvasnak fel a Harag György Társulat színművészei: Laczkó Tekla, Bándi Johanna és Rappert-Vencz Gábor. Az Álmok, vágyak, érzelmek, párkapcsolatok című beszélgetést Rácz Ervin református lelkész fogja moderálni, a rendezvényt pedig Cserey Csaba ütőhangszerművész koncertje teszi színesebbé. szatmar.ro 2016. május 28.Egykori kolozsvári portrékKolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc „Egykori kolozsvári portrék” címmel igen figyelemre méltó közönség előtt megnyitotta dokumentumértékű kiállítását. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban élő fotóművész 1960 és 1965 közötti időszakban az Igazság napilap fotóriportere volt. Amikor nem tudta elviselni a kommunista korszak „aranykorát,” kivándorolt. A lehetőségek hazájában bizonyította, a fotó nemzetközi nyelvét tökéletesen ismeri, amint a mostani látogatása alkalmával példa értékűen nyomatékosított. Kolozsvári munkásságának saját szavaival megfogalmazva: „egytízedét tárta az érdeklődők elé”. Analóg fotók hitelesen mutatják be azokat, akik a hajdani műtermébe betértek. A képek csoportosítása mesteri. Egy rámába került Valeriu L. Bologa professzor és Jancsó Elemér, professzor. 80 kép az akkori kor értelmiségének egy sajátos szegmentumát öleli fel. A kiállítás megnyitása alkalmából bevallotta, a baráti köre nagyon megritkult. Sokan elhalálozottak, de még többen Magyarországon, néhányan Erdélyben élnek. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Deák Ferenc New Yorkban lakik, de tulajdonképpen Kolozsváron él. A kolozsvári kiállításon a munkásságának, 10%-át mutatta be. Ezeknek a képeknek a negatívjait a Minerva Alapítványnak ajándékozta. A Deák- gyűjteményt digitalizálják, és közzéteszik a minerva.org.ro honlapon, ami a hozzáférési lehetőséget biztosít. Mint ismeretes, az Igazság és a Făclia fotóriportereinek, 1955 és 1993 közötti időszakban, készített fotóit, így a Deák Ferenc képeit is digitalizálják, a honlapon közlik. Tibori köszönetét fejezte ki, hogy a Minerva-házat választotta a kiállításához és az értékes adományért. A kiállított művészi portrék neves személyiségeket plasztikuson örökítenek. A teljesség igénye nélkül, sorolnék fel néhány személyiség nevét, akit megörökített a fotóművész: Horváth Béla, Rodica Popescu, Köllő Béla, Orosz Lujza, Albert Júlia színművészeket, Pálfi Mircea, Dózsa Mária, László Ferenc, Reisz Katalin az Igazság munkatársait, Ruha István hegedűművészt, Balogh Edgár, Fodor Sándor írókat, költőket- Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár. Nem felejtette el a hazai tájakat Deák Ferenc bevallotta, nem tudja elfelejteni a hazai tájakat. S nem felejtette el a román nyelvet sem. Interneten, nyomon követi az itteni életet. Minden érdekli, ami itt történik. Ebben segít a digitalizált felhasználási lehetőség. Nem állt szándékában, hogy kiállítsa a portrékat. Dokumentum jellegű kiállításnak tekinti, egy fajta társadalmi találkozásnak. A lényeg az, hogy munkásságát, minél többen megismerjék. Egy vergődő lélek képi nyelven való megnyilvánulását csodálhatja meg a látogató, amely ma már csak képi megnyilvánulásban található meg. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2017. február 18.Út a Gyimesektől a berni filharmóniáigIfj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult. Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során. Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára. – Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész. Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára, a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait. – Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal. Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész. Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált. Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni. – Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész. Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész. Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 22.Száz éve született ifj. Dr. Xantus JánosIsmeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája rendkívüli hatású volt Száz éve született dr. Xantus János (1917. február 20. – 1982. november 27.) legendás földrajztudósunk, a biológiai tudományok doktora, a természettudományok kiváló ismerője és népszerűsítője. Kolozsváron született és Kolozsváron hunyt el, de valójában Erdély és egész bolygónk élővilágát tanulmányozta, tapasztalatait széles körben terjesztette. A régi kolozsváriak emlékezhetnek még a kommunista, önkényes időkre, amikor a kincses város magyar értelmisége közösségi sérelmeit és aggodalmait hétvégeken csak a környező kirándulóhelyeken barangolva merte egymásnak kibeszélni: a Bükkben, a Bácsi-torokban, a Szénafüveken, a györgyfalvi erdőben, a Feleki-tetőn, az Őzek-völgyében mindig találkozhattak Xantus Jánossal és (általában) diákjaiból összeverődő kíséretével. Szellemi hagyatéka nemcsak tudományos és oktatói munkájának eredményeit foglalja magába, hanem azt a sikert is, amelyet széles körű népnevelése biztosított számára. Kolozsvár akkori napilapjában, az Igazságban is rendszeresen közölt a természet rejtelmeivel és szépségeivel kapcsolatos írásokat, ezzel is szolgálva az ismeretek vonzó formában történő magyar nyelvű terjesztését. A népszerű természettudósra emlékezik születésének századik évfordulója alkalmából egykori tanítványa és tudóstársa, Szabó T. Attila közös élményeik és a mester köteteinek fényében. Dr. Szabó T. Attila Memento a rendhagyó pedagógusra Vannak sorsfordító, egy életre elkötelező találkozások. Saját életemben kétségtelenül ilyenek voltak kolozsvári találkozásaim Xantus Jánossal csodálkozó kisgyermekként, rajongó kisdiákként, kritikus tanítványként, önfeledt kirándulótársként és végül „száműzött” sorstársként, tanárként is. Emlékeim annyiban közérdekűek, amennyiben a gyermek és a felnőtt, a tanítvány és a tanár, a múlt, jelen és jövendő általános kérdéseiről (is) szól. Ha agysejtjeimben Xantus Jánossal kapcsolatban elraktározott első emlékeket keresem, akkor a napfényes nyári Szamos-part vizes kavicsain csillogó vászonkajak, egy mosolygó barna arc és az első vízi utazás izgalma bukkan elém… valamikor az 1940-es évek derekáról. És ez ötlik fel sokszor ma is, amikor kajakomban ülök. Jóval később vált csak világossá, hogy a kajak a Tündérszép tájak egyik vándora, a legendás „Szampó”, a barna arc pedig ifjabb (dr.) Xantus János arca volt. Amikor erre rájöttem, már „pupá”-k, azaz – éppen a Xantus által meghonosított, és diáknyelven „pupákok”-ká torzított – lepkévé válásra várakozó „báb”-ok voltunk a kolozsvári református kollégiumban. „No, hogy vagytok, pupákok?” cseng fülembe ma is a katedrán koppanó katalógusát kísérő köszöntése. És lelki szemeim előtt élesen bontakozik ki az első Xantus-élmény: az első (ha jól emlékszem: helyettesítő) órájának bemutatkozása! Az a felszabadultan szellemes, jó hangulatú tanár-diák kapcsolat, mely csak a született tanár-egyéniségek óráját jellemzi. Nem a „röhög az egész osztály” hangulata, hanem azé a meglepetésé, hogy „… hát ilyen tanárok is vannak? … így is lehet tanítani ?” A következő különleges emlék: a táblavázlat. A meglepetés, amit a betűk vonala, a vonalak rendje, a kulcsszavak logikájának felfedezése, a színes rajzok értelmének megfejtése jelentett. Az az érzés, hogy tanárunk felnőtt számba vesz bennünket. Honnan tudhattunk volna szerencsénk áldatlan politikai hátteréről? A Bolyai Egyetem katedrájáról „száműzték” őt a gimnáziumba, polgári-klerikális származása és a Teleki Gézához (Széki gróf Teleki Pál magyar geográfus, egyetemi tanár, miniszterelnök fia) fűződő szoros, baráti és tanártársi kapcsolata miatt is. Ma sem tudom eldönteni, hogy neki magának javára vagy kárára volt-e ez a „száműzetés”? Az akkori és későbbi „űzetések” nyilván semmiképpen sem voltak számára kellemesek. Abban viszont biztos vagyok, hogy Xantus személyes varázsa, hatása az iskolában nagyobb volt, mint az egyetemen lehetett volna. Amikor diákjaimhoz szólok, amikor a táblára írok (kalligráfiában igencsak tehetségtelen tanítványaként) sok tekintetben ma is ő irányít. Vagy emlékezzünk a biológia órák hangulatára. Nem hiszem, hogy óráin valaki is rendszeresen szorongott volna. Felszabadult, várakozó zsibongással tódult mindig az osztály a Petőfi utcai „új” épület nyugati szárnyának nagyudvarára néző természetrajzi előadója felé. És itt van – immár több, mint hatvan esztendő távolából – első „önképzőköri dolgozatom” a madárvonulásról, a vándormadarakról. Alighanem akkor érett elhatározássá bennem a szándék és érdeklődés: biológus leszek. A témaválasztás talán jelképesen is meghatározta életem. Közös kirándulások Tavaszi héricsek, szellőrózsák és kökörcsinek a Hajtás-völgy torkában. Rigópohár-vadászat a Cérnaforrás körül egy csalogánytrillás, didergetően hideg májusi sátoros éjszaka után. Vagy az első szputnyik jeleinek táskarádiós „lehallgatása” a Gorbó-völgyben Ruha István két csodálatos hegedűszólója között. Képzeletbeli cirbolya-fenyő keresés (az ő Parádi Ferencet idéző szójátékával – „cirbolyongás”) a Retyezátban. Közös túra a Balkánon … részleteiről a Világjáró bakancsokban is megemlékezett. Azután a hányattatások és a meghasonlások kora. Küszködései a méltánytalanságokkal, az áskálódó rosszindulattal, a politikai rendőrséggel, a hivatalból rámért, életfogytig tartó gáncsoskodással … és mindenekelőtt önmagával, a génjeiből kiszabaduló betegséggel. Az érzelmek küzdelme az értelemmel … és viszont. Ekkorra már elkerültem Kolozsvárról, találkozásaink megritkultak, de nem szakadtak meg soha. Egész népét tanította Xantus János egész életében tanított; előbb egyetemen, majd középiskolai tanárként, miközben egész népét tanító ember is volt. Tanóráinak hangulatát ma is féltett emlékeim között őrzöm, oktatói munkájának hatását – és utóhatását is! – nemrégiben újból alkalmam volt lemérni egy természet- és környezetvédelmi versenypályázat irányítása, elbírálása során. A csillagok „születéséről” és „haláláról” írott kis könyvét annak idején íróasztalomról csente el nyolcadikos lányom, s úgy olvasta a paplan alatt, mint egy krimit. Kívánhat-e többet ennél egy tanár? Tanítványai felé áradó érdeklődését, szeretetét, ragaszkodását legutolsó személyes találkozásunkig éreztem. És ezt éreztem akkor is, amikor érettségi találkozóink alkalmából egykori osztályommal – immár a Házsongárdban – újra meglátogattuk. Kevés természettudományos írónak volt olyan hatása tájainkon, mint Xantus Jánosnak. Ezt most nem a megemlékezéshez illő tisztelet mondatja velem – egykori tanítványaként vagy későbbi (tanár) sorstársaként –, csak azt fogalmazza meg, amit számtalanszor és a legváratlanabb helyzetekben is tapasztaltam. Ha hiú volnék, vagy éppenséggel irigy természetű – mint az íróemberek általában –, talán még fájna is, hogy régi vagy újabb ismerősökkel beszélgetve többnyire ma is csak rá hivatkoznak, reá emlékeznek, az ő könyvei kerülnek elő a polcokról. Xantus János ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája volt eddig a leghatásosabb azok közül, akiket személyesen is ismertem. Nagy energiával és kemény munkával küzdött meg ezekért a közhasznú sikerekért. Jórészt ez a szakadatlan küzdelem őrölte fel időnek előtte egészségét is. Tudta, vallotta, hirdette, hogy lobogni, lángolni kell annak, aki világítani tud, (és akar), mert aki nem lobog, az hamar üszkösödik, azt hamar belepi a szürkeség, a hamu. Végtelenül sokszínű, különösen nyugtalan és nyughatatlan egyéniség volt. Született művész – ezt tükrözték fiatalkori versei, versfordításai, a költészet, a mitológia iránti fogékonysága, rajzai, fényképei, sőt táblavázlatai, vetített képes előadásai. Vérbeli tanár, abban a szellemben, mely szerint a tanárok célja nemcsak a pillanatnyi tárgyi tudásnak, de a tudás, a tanulás igényének a tartós kialakítása, a diák vagy hallgató egyéniségének kibontakoztatása; a „szeresd, amit csinálsz, hogy majd azt csinálhasd, amit szeretsz” elvének megvalósítása. Testi-lelki vándorlásai Szenvedélyes természetjáró és nyugtalan vándor, akivel élvezet volt bolyongani hazai és távoli tájakon egyaránt. Megszállott mesélő, író volt és szívós szerkesztő, aki nagy öregek között járta ki az ismeretterjesztő folyóirat-készítés iskoláját, és – mert a körülmények úgy alakultak, hogy lapot nem kaphatott – több, mint négy évtizeden át, haláláig hétről hétre megálmodta a maga külön hangos – majd később mozgóképes újságját, a nagy sikerű Jöjjön velünk című rádióműsorát, majd a televízióban közreadott ismeretterjesztő filmjeit. Mozgatott színészt, zenei szerkesztőt, operatőrt, hangtechnikust. Hívta és vitte magával a rádióhallgatókat és tévénézőket is addig, ameddig álmait csak elvihették az elektromágneses hullámok. Szerkesztői életműve önmagában is külön tanulmányt érdemelne. Ez a feladat egyre sürgetőbb, hiszen hangját, hangjátékait, dokumentumfilmjeit, egykori elképzeléseit már csak az emlékek, sárguló kéziratkötegek, romló magnófelvételek és filmszalagok őrzik. De őrzik hitvallását, és szándékait az előszavak is, melyek mindennél beszédesebben érvelnek egy, a Xantus-életmű értékéhez méltó gyűjteményes kötet mellett. Kövessük hát – időrendben vagy tárgy szerint csapongva – a kötetek megszületése, genezise során csiszolódó bevezető sorait. Első kötetének, a Tündérszép tájakonnak a születését, korrektúrázását – de részben az élményanyag gyűjtését is – diákként és túratársként éltem át. Amikor először olvastam a könyve elöljáró beszédét, alighanem örökre belém vésődött a mondatok muzsikája, nemzedéket átfogó szándéka: „Olvasó, aki most kezedbe veszed ezt a könyvecskét, feledkezz meg egy pillanatra arról, hogy a falak között vagy a városok kőrengetegeibe zárva töltöd életed javát… Gyere velem oda, ahol e sorok születtek, vadvizek partjára, csúcsok világába, tábortüzek mellé… Oda, ahol a sátor feszülő vásznán megcsillan a felkelő nap első sugara, s éjszakánként ezernyi hanggal szólal meg a vadon… Mert ott írtam mindazt, amit most magad előtt látsz. A kézirat lapjain ott van még a viharlámpa korma s a vitorláról cseppenő harmat. Olykor kuszák a sorok, mert hullám dobálta a hajót, vagy hóvihar tépte ki kezemből vázlatkönyvemet. Sokszor nem is belőle olvastam ki azt, amit leírtam, hanem pergő filmkockák ezreit vallattam azért, hogy szóra bírjam emlékeimet… Ha pedig velem jössz, és gondolatban túratársam leszel, akkor kitárul Előtted is mindaz, ami eddig hiányzott az életedből: a csúcsok perspektívája, a csönd országának beszédes birodalma. Az ifjúság lendületével kell birtokba venned kincseit, de érett értelemmel óvnod pusztuló ritkaságait. Ha pedig olvasva mindazt, amit e könyvbe sűrítettem, téged is elfog a messzeség utáni vágy, s hátizsákot akasztasz a vállaidra, akkor a szerző elérte célját, mert eggyel több rajongót szerzett annak a testet-lelket gyönyörködtető szenvedélynek, melyet úgy hívnak: természetjárás.” A következő könyvsikernek, legkedvesebb kötetének – A természet kalendáriumának – már nem egy, hanem három előszava van: ez a munkája három egymást követő és fokozatosan változó, bővülő, alakuló kiadásban (1957, 1972, 1981) és számos változatlan utánnyomásban jelent meg és kelt el egy negyedszázad alatt. Életének megértéséhez ad kulcsot ez a sikerkönyv! Természettudományi köntösbe bújtatott művelődéstörténet ez, az anyanyelvén olvasó legszélesebb nagyközönség számára. „A természet kalendáriumának harmadik kiadását veszed a kezedbe Olvasóm. Nem a hétköznapi értelembe vett naptárat, melyben megtalálod egy bizonyos esztendő hónapjait, napjait, hanem a csillagászati év szerint hónapokra tagolt kis írásművet, mely természetjáró diákoknak s örökifjú kirándulóknak szól.” A természet kalendáriumát nem időrendben, de az események egymáshoz kapcsolódó láncolatában A tengerfenéktől a csillagokig megírása, megjelenése követte. 1958-ban került könyvesboltokba és természetszerető olvasóinak polcaira Xantus János második, tanáros célszerűséggel szerkesztett és összeállított, madárvédelmi kötete, a Szárnyas barátaink. Aztán naplójegyzeteinek, útleírásainak, újságcikkeinek sommázataként következtek az Erdélyt járó lokálpatrióta és a nagyvilágot megismerni vágyó vándor újabb könyvei: az Országjáró bakancsok és a Világjáró bakancsok. Középiskolás kisdiák voltam, amikor a katedráról sugárzó arccal jelentette be a Föld legmagasabb pontjának, a Csomolungmának meghódítását, 1953 májusában. Végzősként pedig izgatottan kuporogtunk mellette, hogy akkor még ritkaságszámba menő kis táskarádióján megpróbáljuk elcsípni az első mesterséges hold, a „szputnyik” hívójeleit. /Interneten nem közölték az egész cikket/ Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 24.Line Ildikó: a koncertmesterségre „születni kell”Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán. Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt. Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével. Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben. A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében. Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt. – A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó. Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-59
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
